Utazás és Outdoor webáruház
A felkészült utazó boltja
Aktuális promóciók:
Összes...

Kerékpártartók szabályossága, láthatósága – Szürke rendszám


Kerékpártartók szabályossága, láthatósága – Szürke rendszám
A vonóhorgon történő és hátsó ajtós kerékpárszállítás már a 90-es évek óta létezik. Kezdetben semmilyen jogszabály nem vonatkozott ezekre a tartókra, maximum annyi, hogy biztonságos legyen.
A Közlekedési Minisztérium 2017-ben kezdett igazán foglalkozni eme típusú tartók használatának szabályozásával. A rendszám láthatóságának problémája az autó azonosítását akadályozza. „Sima” közúti közlekedésben sem szabad letakarni a rendszámot, nem lehet kivétel ez alól az az autó sem, melynek hátsó részére kerékpártartót szereltek. Erre a célra találták ki az úgynevezett szürke rendszámot, ami kezdetben kötelező volt, de erről majd később.

A pontos jogszabály (természetesen egyszerűsítve- mert amúgy, olyan hosszan és bonyolultan van megfogalmazva, hogy mire a mondatok végére jutunk, azt se tudjuk, miről olvasunk ): Ha az autóra olyan szerkezetet erősítünk fel, aminek nincs saját tengelye, az onnantól az autó részét képezi- tehát átszerelhető rá a saját fehér rendszámunk hátulról. Ha nem akarunk az átszerelgetéssel vesződni, akkor lehet szürke rendszámot igényelni. A szürke rendszám nem kötelező! Amennyiben az autó sokáig meg lesz, és sokat bringázunk, érdemes igényelni egyet.

Vagyis a két opció: átszerelés vagy rendszámmásolat.

Szürke rendszámhoz kezdetben túlságosan macerás volt hozzájutni. El kellett menni a kerékpártartókkal egy erre kijelölt vizsgaközpontba, ott a szakemberek alkalmassági szemle alá vetették, hogy alkalmas-e a forgalomba (úgy tűnt, nem hiszünk az EU-s szabványteszteknek, majd a mi jó autószerelőnk megmondja). Ha „átment” a vizsgán, jöhetett a bürokrácia. A vizsgaállomáson kapott pecséttel besétálhattunk egy okmányirodába, majd két hét múlva, ismét, hogy átvegyük a rendszámot. Mondanom sem kell, hogy a procedúra nem aratott osztatlan sikereket.
A tavalyi kerékpáros szezon végére módosítottak az eljárás menetén. Elég csak besétálni egy Kormányablakba, és igényelni egyet. Kelleni fog személyi azonosító, forgalmi és 5500 forint. A helyszínen adott számon érdemes majd érdeklődni az elkészültéről, de körülbelül 2 hét múlva besétálhatunk érte. Elméletileg amúgy nem biztos, hogy ott kell majd átvenni, de ez is változik területenként. Ha nem akarunk ezzel (sem) vesződni, akkor a „copy feliratos” rendszámmásolat is megteszi, ami nálunk is beszerezhető. LINK: (https://herbalyauto.hu/rendszamtabla-masolat-kerekpartartora/ )       

Kerékpártartók szabályossága, láthatósága – Szürke rendszám 2  

Ha a rendszám probléma megoldódott, akkor jöhet a világítás. A világítás akár 1%-os eltakarása miatt is kaphatunk büntetést. Ha van vonóhorog, akkor érdemes olyan kerékpárszállítót választani, amely rendelkezik saját fényjelző berendezéssel. Amelyek nem rendelkeznek ilyennel alapból szabálytalanok. Az ilyen típusú tartókhoz általában lehet venni kiegészítő lámpatáblát, de ezeket borzasztó macera használni. Arról nem is beszélve, hogy a két termék áráért már lehet „rendes” kerékpárszállítót is venni.
A hátsó ajtós tartók szinte mind szabálytalanok, kivéve azok, amik magasabbra emelik a bicikliket a lámpánál. A többi tartót csak elektromos csatlakozó kivezetése és lámpatábla vétele után tudjuk szabályosan és biztonságosan használni! Ára és felszerelés időigénye autótípusonként változik. Vonóhorog felszerelésével foglalkozó szervízeknél érdemes érdeklődni ennek költségéről.

Kerékpártartók szabályossága, láthatósága – Szürke rendszám 3